Ugrás a fő tartalomra

Egy olvasó naplója és más Pethő Anita blogok

Ha tetszenek a Régi kosztümös filmek oldalon található bejegyzések, nézz át az Egy olvasó naplója -egy hagyományos irodalmár a digitalis korban blogra is. Az Egy olvasó naplója jelenleg a Pethő Anita szöveguniverzum (legalább is annak magyar nyelvű részének) központi eleme, afféle főhadiszállás, vagy hub. (Az angol nyelvű hivatalos oldalért kattints az Anita Pethő official site-ra.) 

Egy olvasó naplója 

Az eredetileg 2014-ben útjára indított blog 2018 decembere óta található a mostani címe alatt. A költözése egybeesett egy a valós életbeli költözéssel is. 2018 nyarán hoztam egy fontos döntést arról, hogy elhagyom Budapestet, s ezzel együtt tudatosan megszakítom minden személyes kapcsolatomat a kortárs irodalmi élet szereplőivel. Az előbbi mondatban, mint érzékeltetni is kívántam, a tudatosságon van a hangsúly, hiszem akkorra végképp megundorodtam attól az attitűdtől, hogy a szépirodalmi témákra irányuló tevékenységemet ez a közeg a vélt vagy valós (többségében inkább vélt, sőt időnként beteges fantáziák témájává tett) privát viszonyaimon keresztül hajlandó csak értelmezni. 

A kortárs magyar irodalom témakörrel való rendszeres foglalkozást azonban nem kívántam teljesen feladni. 

Így aztán az Egy olvasó naplója a 2018 decemberi újrakezdés utáni nagyjából szűk egy évében ékes bizonyítékává vált annak a mentalitásnak, amelynek ellenszelében voltam kénytelen előtte évekig megpróbálni végezni az általam saját magamtól elvárt lehető legprofesszionálisabb módon az irodalmári tevékenységemet. 

Hiába, hogy előtte évekig a legnagyobb presztízsű irodalmi folyóiratokban, a leglátogatottabb kulturális weboldalakon, sőt még az egykori Népszabadságban is publikáltam, mihelyt nem voltam látható rendszeresen ebben a közegben, és nem jutott egyes embereknek eszébe, hogy mekkora buli egy nagymellű, de naivitást sugalló, kislányos arcberendezésű, ráadasul enyhén autista nőt magánélete egyedisége¹ miatt zaklatni, mindjárt elkerülte a figyelmüket az is, hogy egyébként továbbra is rendszeresen írtam friss magyar könyvekről, csak már (szinte) kizárólagosan az Egy olvasó naplója blogon. (A szinte itt arra vonatkozik, hogy volt még egy-két korábban elvállalt könyvkritikám, amelyek 2019 nyarán jelentek meg folyóiratokban.) 

2019 novemberében aztán történt valami, egyszerűen képtelen voltam magyar szövegeket kézbe venni, és vagy jó másfél évig nem is foglalkoztam kortárs magyar irodalommal. A másik fontos - sőt szélesebb perspektívából tekintve a legfontosabb - témakörrel, a történelmi fikcióval persze tovább bíbelődtem, ekkor találtam ki például a Nézőnapló rovatot, azaz "a néző olvasónaplóját", amelyben történelmi témájú televíziós sorozatok epizódösszefoglalóit írom, elsősorban a fikcióalkotás elemeire koncentrálva, miközben lábjegyzetben említést teszek mindazon nemfikciós könyvekről, amelyeket az adott történelmi témában olvastam. 

Aztán valahogy visszaszivárgott a kortárs magyar irodalom is a témák közé, nagyjából 2021 májusa környéken. Ettől kezdve szakaszosan - egy-két hónapnyi nekibuzdulás, aztán egy-két hónapnyi szünet -, de újra jelentkezem ilyen tárgyú írásokkal. 

A jelenlegi koncepció - egy blog folyton változik, ha nem ez lenne az alaptermészete, valószínűleg engem sem érdekelne - szerint az életem minden területét egész kicsi gyerekkorom óta átható történelmi fikció jelensége a központi téma, méghozzá azok az alkotások, amelyekc elméleti kérdések felvetésére, azon való elmélkedésekre is alkalmasak. A kortárs magyar szépirodalmi könyvek is ennek vannak alávetve. Minden más megy a blogmellékletekbe. 

De persze nem csak ez határozza meg, mi került a mellékletekbe. 

És más Pethő Anita blogok

Az Outlander regényfolyammal és tévésorozatal bíbelődés például kiváló példa arra, hogy mi maradhatna az Egy olvasó naplója blogon. Egy a szelesebb közönség számára a mesterségesen felpumpált felsőtestű, valahogyan rendszeresen (fél)meztelenségbe keveredő férfí főhős bámulását jelentő időutazós  sorozat az előbb említett jellemzői alapján igen alacsonyra teszi a mércét önmagával szemben, ha történelmi hitelességről, egyáltalán, mélységeket és morális összetettséget felmutató elbeszélés lehetőségéről van szó. 

Ehhez képest ahogyan a valós történelmi események beépülnek az elbeszélésbe, és ahogyan az időutazás motivuma (a szereplők egy része ismeri a történelmet, amely a szereplők másik csoportja számára még csak az ismeretlen jövő) rávilágít bizonyos alapvető emberi morális kérdésekre, az alkotás minden felszínessége és bénasága (pl. a regény dagályossága és pongyolasága) ellenére kiváló alap komolyabb elemzésekhez is. Ha valaha még indíttatásom lesz 60-80 ezer karakternél hosszabb irodalomelméleti munkát írni (neadjisten mégis ledoktorálni egy civilizáltabb és rendezettebb felsőoktatással rendelkező országban) Diana Gabaldon regénysorozata sok szempontból kiváló alap lenne. 

Vagyis témáját tekintve akár maradhatna is a főblogon, ám mivel a televiziós sorozat közel száz epizód környékén ér majd véget, s a regényekről is simán lehet 2-3 tucat bejegyzést írni, ez így már túl nagy témakör lenne egy blogba, amelyen ezen túl más témakkal is kíván foglalkozni. 

Így jött létre aztán az Outlander kuckó blog,  


amely viszont így már nem csak epizódösszefoglalókról és olvasónapló jellegű bejegyzésekről szól, de más szempontból is körbejárja a történet vázát képező két nagy történelmi eseménysort is. 

Pont ellenkező trendnek köszönhető a születése a Nézőnapló extra blognak, amely túlnyomórészt olyan televizios sorozatok epizódösszefoglalóit foglalja magába, amelynek nincs történelemelméleti vetüpete, vagy valami más okból ítélem meg úgy, hogy  nem fontos annyira, hogy a főblogra kerüljön. 

Az Elsőkönyvesek abban az időszakban önallósult, mikor fennállt a lehetősége, hogy többet egyáltalán nem foglalkozom kortárs magyar irodalommal. A szabály a szokásos, ha nincs valami olyan jellemzője az adott alkotásnak, amellyel beágyazódhat az Egy olvasónaplója központi szövegszövésébe, akkor megy a különblogba. 

A Brit szatíra, vígjáték, humor blog teljességgel szerelemprojekt. Több értelemben is. Nincs sok minden hozzáfűznivalóm. Szerintem az oldal magáért beszél. 


___________________

JEGYZETEK

¹Hogy mi volt az én magánéletem mások számára értelmezhetetlen egyedisége? Hogy ellentétben azzal amilyen elvárásokkal a társadalom egy csinos pofikájú, nagy mellű, karcsú derekú, hosszúlábú és kecses bokájú, ráadásul tradicionalisan nőies ízléssel öltözködő nővel szemben viseltetik, hogy mindenképp egy férfi tartozéka kell, hogy legyen, a számomra preferált életforma a tartós egyedüllét. Úgy tűnik, annyira elfogadhatatlan a visszataszítóan szexista magyar társadalom (beleértve az úgynevezett értelmiségi elitet is) számára, hogy egy tradicionálisan vonzónak tekintett nőnek esetleg lehetnek időnként aszexuális korszakai is (autizmus spektrumzavar esetében, még ha olyan enyhe jellegűről beszélünk is, mint amilyennel én bírok, ez egyébként meglehetősen gyakori kísérőjelenség), hogy jó páran már-már mániákusan próbálták - ki-ki a saját ízlése szerint - mindenféle kitalált történettel a magánéletem jelentette üres lapot mindenféle beteges kitalációval teleírni. Csak az egyéniségem egyes jellegzetességeinek tiszteletben tartását szerettem volna, de még ezt a minimumot sem kaptam meg.






Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Szegény ember Mel Gibsonja átáll a britekhez

Ahogyan a Benedict Arnold: A Question of Honor című film magyar címadása, Egy igazi hazafi is akarva-akaratlanul utal rá, ennek a 2003-as tévéfilmnek egyik legjellemzőbb tulajdonsága, hogy Aidan Quinn alakítása láttán nehéz elvonatkoztatni Mel Gibsontól és az általa az 1990-es években megformált történelmi karakterektől. A hanghordozás, a gesztusok, az ausztrál színész jellegzetes pimasz fickós attitűdje egy hagyományos kis költségvetésű (2003-ban járunk!) televíziós programban rögtön az ezen írás címében is olvasható ironikus szófordulatot, „szegény ember valakije” juttatja eszünkbe.   A film másik fontos jellemzője, hogy kezdetektől fogva pozitív karakterként, tragikus hősként kívánja Benedict Arnoldot ábrázolni, méghozzá majdhogynem a már említett A hazafih oz képest is sablonosabb Jó és Rossz klasszikus szembeállításán alapuló történetszövéssel, amely rögtön komoly kihívás elé állítja a forgatókönyvírót, tekintve, hogy az általa megalkotandó főhős való életbeli megfelelője mégi

Privilegizáltság és mediális váltások

Működőképes-e még egy alkotás 2020-as években, amely nem szól másról, minthogy privilegizált helyzetben lévő emberek  jó dolgukban érzelmileg tönkreteszik egymást? Kínál-e mást is azon túl, hogy mai néha túlságosan is praktikus világunktól eltérő tárgyi környezetben, eltérő ruhákat viselve, emelkedett hangnemben beszélnek egymáshoz a karakterek egy melodramatikus végkimenetű történetben?  Madame de Tourvel (Michelle Pfeiffer) és Vicomte de Valmont (John Malkovich) kettőse E tekintetben természetesen a Christopher Hampton által (saját színpadi változatából) adaptált és Stephen Frears által rendezett Veszedelmes viszonyok nak (1988) a maga teljesen fiktív karaktereivel sokkal nehezebb dolga van, mint bármely olyan múltat ábrázoló történetnek, melyben valós történelmi figurák szerepelnek, amely tényt végső érvként, esetleg mentségként még mindig be lehet vetni az adott alkotás védelmében.  Szerencsére azonban a Veszedelmes viszonyok nak nem kell mentséget keresnie, örökérvényűségét parado

Itt mindenki a saját vesztébe rohan? Itt? Mindenki!

Állítólag francia politikai vezetők, akik premier előtt látták Andrzej Wajda Danton című filmjét, megdöbbentek annak cinizmusától. A kellemetlen érzést részint a Ká-Európában¹ jól ismert koncepciós kirakatperek motívumának a történetbe emelése okozta, amely egyben aztán annak a közismert értelmezési megközelítésnek is megágyazott, hogy a film tulajdonképpen a lengyel Szolidaritás mozgalomról szól, jellegzetesen egy másik történelmi korszakról szóló elbeszélésbe oltva.  Maximilien Robespierre (Wojciech Pszoniak) és Camille Desmoulin (Patrice Chéreau)  Rögtön e bejegyzés elején menjünk is végig ezen a kérdéskörön: közép-európai szemmel, negyven feletti filmnézőként természetesen nem lehet nem észrevenni néhány apró, vagy nem is annyira apró mozzanatot, amely elősegíti e fentebb említett értelmezés lehetőségét. Ahogyan a kenyérért sorban álló egyik-másik hangoskodó embernek később ellenőrzik a papírjait, ahogyan a sajtószabadság mellett érvelő pamfletben Moszkvát említik, ahogyan az old